2015. február 24., kedd

Blog Turné - Aly Martinez - Fighting Silence - Újabb Részlet + Nyereményjáték!


A hang a legtöbb ember számára egy elvont fogalom. Azzal töltjük az életünket, hogy kizárjuk a zajokat, azért, hogy arra összpontosíthassunk, amit fontosnak hiszünk. 
De mi van akkor, ha ez az egyértelmű dolog beleolvad a csendbe, ez a homályos háttérzaj, amiért megtennél bármit, hogy megtarthasd. 
Én mindig is harcos voltam. 
Szülőkkel, akiknek aligha sikerült elkerülniük a börtönt, és két öccsel, akiknek épphogy sikerült elkerülni a nevelőszülőhöz kerülést, mert és ügyesen kerülgettem a csapásokat, melyeket az élet mért ki rám. Ahogy felnőttem, nem volt semmim, amit a magaménak mondhattam, de attól a pillanattól kezdve, hogy Eliza Reynolds-al találkoztam, ő mindig is az enyém volt. 
Teljesen a rabjává váltam, és menekvést nyújtottunk egymásnak a valóság elől.
Az évek során neki is voltak pasijai, nekem is csajaim, de nem telt el úgy éjszaka, hogy ne hallottam volna a hangját. 
Láthatod, életem szerelmével találkozni tizenhárom évesen, nem volt része a tervnek. 
Ahogy az sem, hogy huszonegy éves koromra fokozatosan megsüketülök. 

Mégis mindez megtörtént.
Most, életem legkeményebb harcai közben, kötélen táncolok.

Harcolok a karrieremért. 
Harcolok a közelgő csenddel.
Harcolok érte.
Minden éjjel, épp mielőtt elalszik felsóhajt, egy utolsó tudatos lélegzet.
Azt hiszem, ez a hang fog a legjobban hiányozni. 



Részlet


"That wasn't yours to take away," he exploded into the otherwise silent night. His words echoed off the surrounding buildings, each wave slicing me to the quick all over again. "That was our place. Not yours." His voice cracked right alongside my heart.

"Yeah, well, there was a lot of stuff that wasn't yours to take either." I held his gaze, desperately trying to be strong, but as his eyes grew wide, I whimpered.
His long legs strode forward, stopping only inches away from me. He was crowding me, but he still leaned in closer to my face. "There is nothing in this world that was ever more mine than you," he stated. Though it was the absolute truth, I wished with all my heart that it were a lie.
"Till," I cried, swiping the tears from my eyes.
"Why!" he shouted, causing his muscles to tense under the force. "Goddamn it! I needed that place."
Porch lights flashed on from the surrounding apartments, illuminating not only the dark but also my rage.
I shoved my hands into his chest. "What about what I needed? You left! I waited in that fucking apartment for weeks."
He didn't budge, but my bare feet slipped, sending me toward the ground. Impossibly fast, Till's hand snaked out and caught my arm. I didn't let his chivalrous gesture douse my fire. I had six months’ worth of words to say to the man I was irrevocably in love with.
"You took what you wanted. Then you left me."
"Doodle," he whispered.
I had been perilously close to the edge of insanity, and with one single word, he’d pushed me over.
I lost it completely.
Pounding my fists against his chest, I screamed at the top of my lungs, "It's Eliza! My name is fucking Eliza! Not Doodle!" I spun to march away, but Till's arms folded around me, lifting me off my feet to restrain me.
I was miniscule compared to him. There was no use in fighting, but I still kicked my legs, irrationally desperate to get away from him—but only because I knew I couldn't keep him for forever.
"Stop it!" he growled into my ear. "I know your Goddamn name—probably better than I know my own."
(***fordítás hamarosan)


 A szerzőről





Savannah-ban, Giorgiában született, és nevelkedett, Aly Martinez egy ötthon ülő anyuka, négy öt év alatti örült gyerekkel, köztük egy ikerpárral. Jelenleg Dél-Karolinában él, és amint akad némi szabadideje, ő bármit elolvas ami csak a keze ügyébe akad, lehetőleg egy pohár bor társaságában. Miután barátai bátorítására úgy határozott, hogy "Szerző" lesz, jelentősen megnövekedett munkacímeinek listája. Még öt könyvvel később sem mutatja jelét lassulásnak. Ragadj meg egy pohár Chardonay-t, vagy egy üveget, ha Aly-vel lógsz, és csatlakozz hozzá az Örült Vonaton, aminek ő az életet nevezi. 


 GIVEAWAY

$50 AMAZON Ajándék Utalvány (2 Nyertes) 

a Rafflecopter giveaway


A nyereményjáték megosztási linkje:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...