A hang a legtöbb ember számára egy elvont fogalom. Azzal töltjük az életünket, hogy kizárjuk a zajokat, azért, hogy arra összpontosíthassunk, amit fontosnak hiszünk.
De mi van akkor, ha ez az egyértelmű dolog beleolvad a csendbe, ez a homályos háttérzaj, amiért megtennél bármit, hogy megtarthasd.
Én mindig is harcos voltam.
Szülőkkel, akiknek aligha sikerült elkerülniük a börtönt, és két öccsel, akiknek épphogy sikerült elkerülni a nevelőszülőhöz kerülést, mert és ügyesen kerülgettem a csapásokat, melyeket az élet mért ki rám. Ahogy felnőttem, nem volt semmim, amit a magaménak mondhattam, de attól a pillanattól kezdve, hogy Eliza Reynolds-al találkoztam, ő mindig is az enyém volt.
Teljesen a rabjává váltam, és menekvést nyújtottunk egymásnak a valóság elől.
Az évek során neki is voltak pasijai, nekem is csajaim, de nem telt el úgy éjszaka, hogy ne hallottam volna a hangját.
Láthatod, életem szerelmével találkozni tizenhárom évesen, nem volt része a tervnek.
Ahogy az sem, hogy huszonegy éves koromra fokozatosan megsüketülök.
Mégis mindez megtörtént.
Most, életem legkeményebb harcai közben, kötélen táncolok.
Harcolok a karrieremért.
Harcolok a közelgő csenddel.
Harcolok érte.
Minden éjjel, épp mielőtt elalszik felsóhajt, egy utolsó tudatos lélegzet.
Azt hiszem, ez a hang fog a legjobban hiányozni.
.jpg)
.jpg)
