Cím: The Headmaster
Önálló Novella
Műfaj: Erotikus
Gwen Ashby a távoli Marshall School-nál munkára lel, és álmai férfijára is. A szigorú, és rejtélyes Edwin Yorke, olyan hővel izzik, amitől Gwen arra vágyik, hogy felszabadítsa. De Edwin túlságosan is jól tudja, hogy a tiltott szerelem tragédiával végződhet...
Gwen többször és görcsösen próbált visszatérni. Csak ki akarta nyitni a szemeit, hogy érezhesse öntudata súlyát, mely visszanyomta. Aludj vissza, mintha ezt mondta volna, egy parancsoló, és visszautasíthatatlan férfi hang. Azt tette amit mondtak neki. Nem tehetett semmi mást.
Amikor újra felébredt, meg sem próbálta kinyitni a szemeit. Inkább más érzékszerveit használta, hogy felmérje a károkat. Érezte, hogy az egész teste egyben volt, hogy egyik vénájába sem futnak csövek, vagy tűk.
A fájdalom a feje oldalára lokalizálódott. Semmi egyebe nem sérült meg. Azon tűnődött, hogy agyrázkódása van-e. Vajon okozhat hallucinációkat egy agyrázkódás? Valószerűtlenül álomszerű hangokat hallott maga körül.
Először egy férfi hangját hallotta - felnőtt, parancsoló, és angol. Angol? Igen, az akcentusa határozottan angol volt, sajátságos, és művelt.
De a másik hang, jobban hasonlított az övére - fiatalabb, buzgóbb, ijedt, de valamiért boldog.
- Hogy került ide? - kérdezte a fiú.
Amikor újra felébredt, meg sem próbálta kinyitni a szemeit. Inkább más érzékszerveit használta, hogy felmérje a károkat. Érezte, hogy az egész teste egyben volt, hogy egyik vénájába sem futnak csövek, vagy tűk.
A fájdalom a feje oldalára lokalizálódott. Semmi egyebe nem sérült meg. Azon tűnődött, hogy agyrázkódása van-e. Vajon okozhat hallucinációkat egy agyrázkódás? Valószerűtlenül álomszerű hangokat hallott maga körül.
Először egy férfi hangját hallotta - felnőtt, parancsoló, és angol. Angol? Igen, az akcentusa határozottan angol volt, sajátságos, és művelt.
De a másik hang, jobban hasonlított az övére - fiatalabb, buzgóbb, ijedt, de valamiért boldog.
- Hogy került ide? - kérdezte a fiú.
- Bárcsak tudnám. - válaszolta a férfi.
- Életben marad? - hangzott egy másik fiú hangja.
- Megtarthatjuk őt? - kérdezte egy másik.
- Menj vissza az osztályba. - mondta a férfi, és senki sem mert ellenszegülni neki. - Had aludjon.
Gwen ismét elaludt és amikor újra felébredt, már teljesen magához tért. Ki tudta nyitni a szemeit, meg tudta mozdítani a fejét, és láthatta hol van, és minként van.
Úgy tűnt jól van. Nincsenek törött csontok. Néhány vágás. Pár zúzódás. De hogy hol volt...az rejtély.
Egy ágyban feküdt, hatalmas fehér lepedővel, díszesen faragott diófa fejtámlával, egy mélyzöld és arany színű brokát takaró alatt. A mellette álló asztal végében egy Tifanny lámpa állt, és egy fekete tárcsázós telefon.
A szobában, ahol ébredt minden arra utalt, hogy ez egy férfi tulajdonában, és hatáskörében volt.
Egy nyögéssel kényelmetlenségében, Gwen kényszerítette magát, hogy kikászálódjon az ágyból. Meddig volt benne? Miért ide hozták egy kórház helyett? A csukott hálószoba ajtajának hátuljára egy kifinomultan csiszolt, ovális tükör volt felfüggesztve. Hasonlított önmagára. Volt néhány zúzódása arcának bal oldalán, és egy fehér kötést tettek a fejére. Mikor beletúrt a hajába, üvegszilánkok potyogtak ki belőle.
A cipőit kivéve, a saját ruháit viselte. Ötlete sem volt, azok hová tűnhettek. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és reszketeg hangon kiszólt. - Helló?
Semmi válasz.
Ismét visszahúzódott a hálószobába. Az ággyal szemközti falon lévő ajtó, egy faburkolatos fürdőszobába vezetett, mely épp olyan férfias volt, mint a hálószoba ahol magához tért. Furcsa. Lehet, hogy aki itt élt, régimódi típus. Villanyborotva helyett, egy borotvakés helyezkedett el egy fehér borotválkozó ecset mellett a pult szélén. Egy bőrfenőszíj pedig, az a fajta, amit a nagyapja arra használt, hogy a konyhakéseit élesítse, egy kampóról lógott a falon.
A fürdő bőr és szappan, és más kellemes férfias illatokat árasztott - bergamott, citrus, és cédrus.
Gwen elfordította a csapot, és ivott némi vizet a kezéből. Mióta lehetett eszméletlen? Ki volt száradva, de annyira nem, hogy ettől rosszul legyen.
A száját olyannak érezte akár a sivatag, a feje lüktetett, de úgy érezte jobban van. A fürdőkád, egy öreg porcelán szörny hívogatta. Szerette volna kimosni az üvegszilánkokat a hajából. Tudta, hogy meg kellene keresnie ennek a hálószobának, a fürdőszobának a tulajdonosát, ez...akárhol is volt, neki autóbalesete volt, és fejsérülése.
Megtöltötte a fürdőkádat meleg vízzel, meztelenre vetkőzött, és belemerült a forróságba. Örömében felsóhajtva merült teljesen a víz alá, és engedte kiázni a vérrel borított haját, és a zúzódásokat az arcán. Amikor újra feljött, úgy érezte meggyógyult. A seb a halántékán még mindig ott volt. Nem történt csoda, de nem is álmodott volna róla, hogy jobban érezheti magát néhány olyan apróságtól, mint hogy iszik, és megfürdik egy kád meleg vízben.
Olyan boldoggá tette az amit a fürdőkádban érzett, ám még sem időzött sokáig. Mikor már biztos volt abban, hogy kimosta a hajából az összes üvegszilánkot, felállt, és maga köré tekert egy fehér törülközőt, majd kilépett a padlóra. A ruhái véresek voltak, nem nagyon, de ahhoz épp eléggé, hogy ne akarja visszavenni őket. Most nem, amikor ismét annyira tisztának, és épnek érezte magát. A fürdőszoba ajtó hátoldalán talált egy fakó kék csíkos, selyem köntöst felakasztva, úgyhogy felvette azt. Olyannak tűnt, mint amit Sherlock Holmes viselne. Elgondolkodott a dolgon. Ezeknek egy férfihoz kell tartozniuk, akié ez a...bármi is volt ez. Ház? Lakosztály? És ez a férfi biztosan magas, vállas, és biztosan nagyon jóképű kell, hogy legyen.
Jóképű?
Gwen megdermedt, kezei ott maradtak a selyemövön melyet az imént kötött csomóra a dereka körül. Egy férfi állt a hálószoba ajtajában. Az arckifejezésén látszott, hogy megdöbbent attól, hogy ébren látja őt. Vagy talán az döbbentette meg, hogy ő nedves és csupán csak az ő köntösét viseli. Vagy talán csak attól, hogy ő élt. Nem tudta a döbbenetének pontos okát, de meg volt döbbenve, és az érzés kölcsönös volt.
Igaza volt. Magas volt. Széles vállú. Fekete hajába némi szürke szín vegyült, és egy ezüstkeretes szemüveget keretezte erős állkapcsú, és jóképű arcát. Nem tűnt többnek, mint negyven, de nem mindennapi negyvenesnek.
- Sajnálom. - mondta, amikor visszanyerte erejét a beszédhez. Annak a fajta férfinak tűnt, akinek egy bocsánatkérés meggondolatlan középszerűség, az ő egészen tekintélyes jelenlétében.
- Megkérdezthetem, hogy mit sajnál? - mondta a férfi. - Én tudom, hogy mi az a birtokháborítás, amit még megbocsátok.
- Öö...Gondolom ez az ön fürdőköntöse?
- Háziköntös.
- Nem tudom hol a többi ruhám. - folytatta. - Azok amiket levettem véresek. Levehetem, ha ragaszkodik hozzá.
Felemelte a kezét.
- Viselje. - mondta.
- Biztos benne?
- Egészen biztos. - Kiegyenesedett, és ezzel még inkább kitöltötte a hálószobaajtót. Egy pillanatig némán, egymást tanulmányozva álltak. Élesen érezte, hogy tudatában van annak hogy a köntös alatt a teste nedves és meztelen, noha a férfi tekintet sosem hagyta el az arcát, mégis érezte, hogy ennek ő is tudatában van.
- Van neve? - kérdezte végül.
- Gwen. Gwendolin Ashby. És önnek?
- Edwin York. Én vagyok itt az igazgató.
- Igazgató? Én egy iskolában vagyok? A Marshall iskola? Eszébe jutott a beszélgetése az étteremben.
- A William Marshall Akadémia. - helyesbített. - És igen ön, itt van.
- Akkor jó. Ide indultam. Valaki a városban azt mondta, hogy esetleg önök alkalmaznának? - A mondatot kérdéssé fogalmazta, abban a reményben hogy a válasz igen lesz.
- Ön tanár?
- Angol és irodalom. - mondta. - Amatőr nyelvész, és profi olvasó vagyok. - Gwen elmosolyodott. De a férfi nem. Ő pedig folytatta. - Épp átutazóban vagyok, hogy megnézzek egy nyitott pozíciót. Voltaképpen Chicagóba indultam, de azt gondoltam szerencsét próbálok itt.
- Ön belerohant a kocsijával az iskolám oldalába.
Gwen összerezzent.
- Sajnálom. Megpróbáltam kikerülni egy szarvast. Remélem senki sem sérült meg.
- Valaki megsérült.
- Ó, ne. Kicsoda? Ugye nem egy diák?
- Ön sérült meg.
- Ó, igen. - mondta, és az ijedtsége azonnal csökkent. - Nagy a kár?
- Csak ön, és az autója. Nem hiszem, hogy képes lesz azt vezetni egy ideig.
- Azt hiszem, hívnom kellene egy autómentőt. - nem volt sok pénze, és egy autómentő elvinné a Chicagói utazás üzemanyagköltségének a felét. És csak a Jóisten tudja, hogy a javítások mennyibe kerülnének.
- Mindezek miatt, majd később aggódhatunk. - mondta, mintha az az ő problémája, a sajátja is lenne. - Önnek ennie, és pihennie kellene. Szólok a fiúknak, hogy hozzák fel a dolgait.
- Fiúk? Önnek van gyereke?
- Hatvan gyerekem van.
Elkerekedett a szeme.
- A diákok. - mondta egy feszült mosollyal. - Itt a Marshall Akadémián.
- Kis Iskola. Mindannyian fiúk?
- Mind Fiú. Valójában, most ön az egyetlen nő az egyetemen.
- És az ön fürdőköpenyében vagyok. Akarom mondani, háziköntös.
- Maradjon. - emelete fel a kezét. És ő maradt.
A férfi ismét egyedül hagyta a szobájában, és ő leült az ágyra. Lenézve észrevette, hogy a köntös eléggé szétnyílt ahhoz, hogy a Marshall igazgatója, több mint egy csekélyke bepillantást kaphatott a dekoltázsára. Egyedüli nő a kapmpuszon? Ez lehet nagyon jó, és egyszerre nagyon rossz dolog is. Az iskolaigazgató - Edwin York - pedig úriember volt azzal a majdnem meztelen lánnyal aki ellopta a fürdőköntösét. És jóképű volt. És angol. És magas.
Ujjaival beletúrt nedves hajába, hogy megigazítsa. Hangokat hallott a másik szobában, suttogást, és nevetést. A nevetés sokkal fiatalabbnak hangzott, mint az igazgató hangja. Aztán az ajtón dübörgés hangzott, mintha vagy egy tucatnyi kéz kopogna egyszerre.
- Ki van ott? - kiáltotta.
- Laird. - hangzott egy tizenéves fiú hangja. - Én egy nagyon kedves ember vagyok. Ígérem.
- Ha nem az volnál, bevallanád? - kérdezte.
- Nem, én valószínűleg hazudnék, és azt mondanám, hogy rendes voltam. - vallotta be.
- Hazudsz? - kérdezte.
- Yorke igazgató úr itt áll. Majd ő meggyőzi arról hogy én rendes vagyok. Vagy meg fog ölni engem.
- Akkor talán gyere be, mielőtt megölne. - Kiáltotta Gwen. - Nem múlhat az életed az én lelkiismeretemen.
Egyik kezével kinyitotta az ajtót, a másikkal pedig eltakarta az arcát.
- Itt vannak a dolgaid az autódból. - mondta Laird, miközben egyik kezével még mindig eltakarta a szemeit.
- Nem is. - mondta. - Nincs is nálad semmim.
- Nem hozhattam a táskákat, nyithattam ki az ajtót, és foghattam be a szemem, és mindezt egyszerre.
Gwen elmosolyodott. Nem mintha Laird láthatta volna ezt a mosolyt, hisz még mindig eltakarta a szemét. Nagyjából tizenhét, tizennyolc évesnek tűnt, sötét vörös hajjal, és kedves arccal, abból legalábbis amennyit látott belőle.
- Ha tudod kezelni, hogy egy nőt fürdőköpenyben látsz akkor leengedheted a kezed. - mondta. - Ha nem akkor lassan hátrálj ki, és én majd megszerzem a saját dolgaimat.
- Tudom kezelni. - mondta, és leeresztette a kezét. Összehúzott szemekkel meredt rá. - Házas vagy?
- Tessék?
- Nem magam miatt kérdezem. - mondta.
- Nem, nem vagyok házas.
- Jó. Fel vagy véve. - mondta Laird.
Ekkor egy kar nyúlt be a szobába, megütögette Laird vállát, majd kivonszolta a testét a szobából.
A helyén a bőröndje jelent meg.
- Örülök, hogy találkoztunk. - kiáltotta Laird az ajtó mögül. - Kérlek, maradj örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése